Képalkotó radiológia: milyen az a képalkotás?

Képalkotó radiológia: milyen az a képalkotás?

A (képalkotó) radiológiáról! Egy képalkotó számítógépes radiológiai rétegvizsgálat, az 1980-as évek elején már használatban volt a képalkotó diagnosztikába, melynek során, a testen belüli testrégióról megfelelő információt kapunk. A képalkotás alatt a röntgencső körbeforog a test körül, míg az asztal folyamatosan mozog, a gép ennek során megméri, hogy a vizsgált harántmetszet adott pontjaiban milyen mértékű a röntgensugár elnyelődése. Az így keletkezett adathalmazból számítógép állítja össze a kívánt képeket. Az esetek nagy részében szükséges az érpályába juttatott kontrasztanyag adása ahhoz, hogy a lágy-szövetekről pontosabb információt kaphassunk. Ehhez a vénába helyezett kis műanyag csövön, ún. branülön keresztül speciális gép, injektor segítségével adjuk be a képalkotás közben a kontrasztanyagot, melyről a beadás során és/vagy utána adott időben további képsorozatok készülnek.  A radiológiai képalkotó diagnosztikában a röntgensugárzás segítségével készülő számítógépes réteg-felvételek sorozata, ami a 1970-es évek végén forradalmasította a radiológiai képalkotó diagnosztikát. A készülő képek nagy pontossággal ábrázolják akár az egészen kis struktúrákat is, egymásra vetülés nélkül, akár 3 dimenzióban is. Az elkészült képeket számítógépes feldolgozással tovább értékelve 3D képek, virtuális video-vizsgálat készíthető, az elváltozás helyzete, a szervek egymáshoz való viszonyai pontosíthatók. A korszerű radiológiai berendezések rövid idő alatt, alacsony sugárzás mellett magas képi felbontással készítenek részletes felvétel-sorozatokat, akár nagy területről.  Nagy előnyt jelent a gyorsaság és pontosság a sürgősségi betegellátásban, életveszély esetén, vagy baleseti betegellátásban.  A Radiológia főbb területei. Radiográfia: A röntgenképeknek két formája használatos az orvosi képalkotásban; ez a projekciós radiográfia és a fluoroszkópia, ez utóbbit katéterezéskor használják. Ezeket a kétdimenziós technikákat még mindig széles körben alkalmazzák a háromdimenziós tomográfia elterjedésének ellenére, annak köszönhetően, hogy nem túl költséges eljárások, magas felbontóképességgel rendelkeznek és alacsonyabb sugárzási dózis jellemzi őket. Ez a technika, mellyel röntgensugarakat bocsátanak...
Egy veszélyes tendencia – népbetegség a diabétesz

Egy veszélyes tendencia – népbetegség a diabétesz

A diabétesz Nem fertőző, mégis elképesztő mértékben terjed: a cukorbetegek száma a kétezres évekre soha nem látott mértékben megnőtt, és aggasztó tendencia, hogy azóta is járványszerűen terjed ez a betegség a Föld népessége körében. Június 27-én, a cukorbetegek világnapján, melyet az Egészségügyi Világszervezet jelölt ki (november 14-én az inzulin felfedezője, a Nobel-díjjal jutalmazott Frederick Banting születésnapján van a diabétesz, a cukorbetegség elleni küzdelem másik világnapja), érdemes ismét ráirányítani a figyelmet a témára, ami egyre több embert érint.  A cukorbetegség egy anyagcserezavar, és bár különböző fajtáji eltérő tünetekkel járnak, elmondható, hogy az életminőségre rendkívüli hatása van. Teljes odafigyelést és nagyon tudatos kontrollt igényel, máskülönben átveszi az irányítást és egyre súlyosodó szövődményeket eredményez.  Az 1-es típusú diabétesz során elkerülhetetlen a rendszeres inzulinpótlás, a 2-es típus cukorbetegség esetén radikális életmódbeli változások nélkül a gyógyszeres kezelés önmagában nem nagyon vezet eredményre. Ez utóbbi rendkívüli mértékben terjed már a gyermekek között is, ami azért is döbbenetes, mert az utóbbi évekig a 2-es típusú cukorbetegség volt az úgynevezett felnőttkori diabétesz és leginkább a 30-as, 40-es éveikben járó embereknél jelentkezett. Hátterében az inzulinrezisztencia áll.  Ha a családban fordult már elő 2-es típusú cukorbetegség, mindenképpen érdemes fokozottan odafigyelni, mégis az egyik legjellemzőbb rizikófaktor az elhízás: a mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel. Mivel jelenleg a 2-es típusú diabétesz gyógyszerrel csak kiegészítésként kezelhető, elengedhetetlen, hogy drasztikus változtatásokat vezessen be a beteg az életmódjában. A kiegyensúlyozott, egészséges, rostban gazdag, szénhidrátkontrollált táplálkozás mellett rendszeres testmozgásra van szükség. Ez sokszor komoly akaraterőt és tudatosságot igényel, de az eredménye egy olyan életminőségbeli javulás lehet, ami nem pusztán a cukorbetegség kontroll alatt tartására van jó hatással, hanem a közérzetre és a mindennapokra is...
D-vitamin-pótlás gyorsan, egyszerűen? – Itt a tavasz, sütkérezzünk!

D-vitamin-pótlás gyorsan, egyszerűen? – Itt a tavasz, sütkérezzünk!

D-vitamin-pótlás gyorsan, egyszerűen? A téli hónapokban sokakban kialakulhat egy enyhébb D-vitamin-hiány állapot. Ahogyan tudjuk, hogy sok C-vitamin van a paprikában, citrusfélékben, vagy hogy a sárgarépa remek A-vitamin-forrás, ma már szerencsére az is közismert, hogy a D-vitaminhoz könnyedén „hozzájuthatunk” egy kis napsütésből. Sőt, a napfény útján „nyert” D-vitamint egyszerűen nem lehet “túladagolni”, más módon tabletta formájában is javíthatunk ezen az állapoton ellenőrzött körülmények között.  Azt is jobb, ha szem előtt tartjuk, hogy bizony az ablakon át a szobába besütő nap, vagy az autóban melegítő napfény is elérheti a kívánt hatást bizonyos esetekben. Nagyon fontos, hogy természetesen megfelelő UV-védelem mellett, de a szabad levegőn napfürdőzzünk.  A téli időszakban nem pusztán azért csökken a D-vitamin-szint, mert ilyenkor rövidebbek a nappalok, kevesebbet süt a nap, hanem azért is, mert amikor a levegőn vagyunk, még ha szikrázó napsütés is van, a bőrfelületünknek csak nagyon kicsi részét éri a nap. Ellenben tavasszal, nyáron a ruházatunk sem akadályozza, hogy „termeljük” a D-vitamint. Ez a tavaszi, nyári feltöltődés pedig nemcsak D-vitamin-szükségletünknek, hanem a közérzetünknek is nagyon jót tesz. Igyekezzünk minél több időt a szabadban tölteni, sétáljunk, biciklizzünk, vagy csak üljünk ki a friss levegőre egy jó könyvvel és töltődjünk fel.  Bizonyos betegségek esetén is felléphet a szervezetben nagyobb D-vitamin-hiány, de a tünetei közül a legismertebb a “gyakori csonttörés”, a csontritkulás például. Ma már akár egy egyszerű laborvizsgálat segítségével is megtudhatjuk, optimális-e szervezetünkben a D-vitamin szintje. A csontsűrűségünkről a DEXA vizsgálat segítségével tudhatunk meg többet. A Margit Medical Center szakorvosi szolgáltatásai és diagnosztikai lehetőségei komplex vizsgálatokat tesznek lehetővé. Amennyiben indokolt a D-vitamin-szint illetve a csontsűrűség...
Egészséges időbeosztás – szakrendelések, teljes kivizsgálás egy helyen

Egészséges időbeosztás – szakrendelések, teljes kivizsgálás egy helyen

Egészséges időbeosztás: Az enyhébb tünetek megjelenése után még gyakran halogatjuk a szakorvos felkeresését. „Ráér még, nem is fáj, majd elmúlik, amúgy sincs időm most vizsgálatokra járni.” Megesik bárkivel. Azonban, ha intenzívebbé válnak a panaszok, semmi nem sürget bennünket jobban az időnél, mert tudjuk, hogy minél előbb vizsgál meg bennünket szakorvos, annál közelebb van a gyógyulás is. Persze kiderülhet, hogy többféle vizsgálatra, több szakorvos véleményére is szükség van a pontos diagnózishoz, ez viszont már önmagában is időigényes folyamat.  A Margit Medical Center szakrendeléseinek és kitűnő felszereltségű rendelőinek köszönhetően rövid idő alatt teljes képet kaphatunk egészségi állapotunkról. Kiváló szakemberek és szakasszisztensek tesznek meg mindent azért, hogy a pontos diagnózis felállítása után mielőbb elkezdődhessen a páciens szakszerű gyógyszeres vagy egyéb kezelése.  Helyben végzett szűrések, rendszeres, általános szakvizsgálatok mellett bármilyen jelentkező panaszával felkeresheti központunkat. Képalkotó diagnosztikai műszereink és komplex laborunk gondoskodik arról, hogy minden szükséges vizsgálatot egy helyen és rövid időn belül elvégezhessünk.  Legyen szó sebészeti, reumatológiai problémákról, belgyógyászati, endokrinológiai, nőgyógyászati panaszokról, onkológiai, hematológiai szakvizsgálatokról, a Margit Medicalban rövid időn belül kap időpontot. Egészségházunkban gyermekgyógyászati szakrendelések is elérhetők.  A Margit Medical Centerben teljes körű egészségügyi szolgáltatással gondoskodunk mielőbbi gyógyulásáról. Szakorvosaink munkáját modern műszerek, eszközök, jól felszerelt rendelők segítik. Így nem kell hosszan várakozni a szakvizsgálatokra vagy minden részvizsgálathoz más intézményt felkeresni. Az idő nagyon fontos tényező a gyógyításban, és a Margit Medicalban minden lehetőség adott ahhoz, hogy gyors, pontos szakorvosi diagnózist és mielőbbi szakszerű kezelést...
Zárjuk ki a betegségeket – a diagnosztikai vizsgálatok fontosságáról

Zárjuk ki a betegségeket – a diagnosztikai vizsgálatok fontosságáról

Zárjuk ki a betegségeket:  Sokat tehetünk egészségünk megóvása érdekében. A rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás fontossága közismert, azonban legalább ilyen lényeges, hogy figyeljünk testünk jelzéseire és panasz esetén igyekezzünk mielőbb feltárni az okokat. A legtöbb betegségről, elváltozásról ugyanis elmondható, hogy a korai felismeréssel már egy óriási lépést tettünk a gyógyulás felé. Megállíthatjuk, időben visszafordíthatjuk a folyamatot, elkezdhető a célzott kezelés, amilyen hamar csak lehet.  Ma már számtalan professzionális diagnosztikai műszer és módszer van segítségünkre ebben, a Margit Medical Center jól felszerelt egészségközpontjában pedig lehetőség van magán úton is, a várakozási idő minimálisra csökkentésével ilyen vizsgálatok elvégeztetésére.  Klinikánkon a diagnosztikai vizsgálatokat korszerű orvosi műszerekkel végezzük. Az MR (mágneses rezonanciás) vizsgálat segítségével pontos pillanatnyi képet kaphatunk az emberi testen belüli szervekről, szövetekről, így feltérképezhetőek azok elváltozásai, daganatos vagy gyulladásos betegségei, sérülései. A CT-vizsgálat valamennyi szerv-szervrendszer diagnosztikájában igen hasznos, mivel pontos és nagy felbontású képet ad bármelyik szervről. Keresi, kimutatja a sérüléseket, vérzéseket a test bármely területén, felvételeket készít a lágyrészek, csontok állapotáról. Segítségével nemcsak kimutathatók, de ki is zárhatók betegségek. Hasi panaszok okainak diagnosztizálására kiválóan alkalmasak ultrahangos, UH-berendezéseink, de keringési problémák feltárásában, áramlási zavarok ábrázolásában is segítséget nyújtanak.  A szívünk egészsége, állapota az életkor előrehaladtával különösen nagy odafigyelést igényel. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a kardiológiai vizsgálatok fontosságát, különösen, ha a családban előfordult már szívbetegség. Ha mellkasi fájdalmakat, szabálytalan vagy szapora szívdobogást, fulladást tapasztal, életkorától és a családi kórtörténettől függetlenül szükséges lehet kardiológiai kivizsgálásra menni.  Margit Medical egészségházunkban ezenkívül mammográfiai szűrést és csontsűrűségmérést is végzünk, valamint komplex laborvizsgálatokra is lehetőség van. A modern műszerekkel végzett diagnosztikai vizsgálatok óriási segítséget jelentenek abban, hogy megismerjük, feltárjuk az okokat, vagy éppen megnyugtatóan kizárhassunk súlyos...

Pin It on Pinterest