MR-vizsgálat

MR – vizsgálat – mit, miért, hogyan?

Az MR vizsgálat során az MR berendezéssel ábrázolhatók az emésztő rendszeren túl a hasi és a vesék mellett a kismedencei szervek a csontok és az ízületek a koponyán belüli agy meg a teljes test (MR) a gerinc is, a testen belül kimutatható az adott szerv specifikus vizsgálatokkal a szervek elváltozásai illetve a daganatos vagy gyulladásos betegsége és a sérülése illetve annak mértéke kiterjedése. Az MR azaz mágneses rezonancia vizsgálat során a szervezet illetve a szövetek folyadéktereinek mágneses térben a megváltozott viselkedését jeleníti meg képi formában.

Az MR működése a vizsgálat közben

Az MR – vizsgálat hordereje a radiológiai képalkotó diagnosztikában az, hogy pontos pillanatnyi képet alkosson az emberi testen belüli szervekről illetve szövetekről is, a haszna és jelentősége a betegellátásban rendkívüli és fontos diagnosztikai lehetőség. Az MR működése során az mágneses rezonancia készülék nem használ röntgensugarat az erős mágneses tér és a rádióhullámok segítségével hoz létre igen magas részletgazdagságú anatómiai képeket, emiatt szükség szerinti gyakorisággal ismételhető és kisgyermekek esetén is biztonsággal alkalmazható.

A központban teljes körű MR vizsgálatok magánrendelés keretein belül.

Az MR vizsgálat menete

Az MR – vizsgálat viszonylag hosszú ideig tart egy diagnosztizálás átlagosan 20 percet vesz igénybe. A kontrasztanyag nélküli vizsgálat körülbelül 20 perces, a kontrasztanyagos pedig körülbelül 40 percet szokott átlagosan igénybe venni. A vizsgálatok átlagosan 90 % az intravénás kontrasztanyagok adása nélkül történik. Egyes eltérések minél pontosabb tisztázása érdekében intravénás kontrasztanyag használatára kerülhet sor, így jobban elkülöníthetők az egyes szervek, a kóros elváltozások.

Mire figyelünk az MR vizsgálatkor?

Pacemakerrel és implantátumokkal rendelkező beteg nem minden esetben lehetséges. Kisgyermekek, klausztrofóbiás, és értelmi fogyatékos betegek vizsgálata altatásban végezhető el.

Elérhető MR vizsgálatok
  • Koponya MR
  • Belső fül MR
  • Orbita MR
  • Máj MR
  • Nyaki lágyrész MR
  • Vese MR
  • Panreas MR
  • Kismedence MR
  • Gerinc MR
  • Ízület MR
  • Emlő MR
Elérhető MR angiográfia vizsgálatok
  • Végtag MR
  • Hasi MR
  • Nyaki MR
  • Koponya MR

Letölthető Dokumentum MR vizsgálathoz - Tájékoztató és beleegyező nyilatkozat

 

Bejelentkezés MR vizsgálatra – Budapest

A fizetős MR vizsgálatokat magánrendelés keretein belül magánúton beutaló nélkül is kezdeményezheti, illetve veheti igénybe a modern magán budapesti központunkban.

Hétfőtől – Péntekig 8:00-20:00 óra között fogadjuk a hozzánk forduló járó betegeket.

Időpontfoglalás az MR vizsgálatra:

Telefonon: +36-1-998-0000

Mobilon: +36-30-641-0000

Mobilon: +36-30-641-9000

Mobilon: +36-30-641-7000

Pin It on Pinterest