Jönnek a fagyosnapok – kell-e aggódnunk a drasztikus lehűlés miatt?

Jönnek a fagyosnapok – kell-e aggódnunk a drasztikus lehűlés miatt?

Hűvösebb napok.

Idén nyárias meleggel, néhol forrósággal érkezett a tavasz, de még előttünk áll május 12-13-14., a „fagyosnapok”, amikor a néphagyomány szerint átmenetileg akár téliesre is fordulhat az időjárás. A népi megfigyeléseken alapuló jelenséget Pongrác, Szervác és Bonifác alakjához is kötik, akiknek ezek a napok állítanak emléket. 

Az évnek ebben az időszakában különösen nagy károkat tud(ott) okozni a hirtelen jött lehűlés, hiszen az elvetett magok már kezdtek kihajtani, a rügyek is előbújtak, így néhány fagyos éjszaka elég volt ahhoz, hogy elpusztuljanak a növények és tönkremenjen a termés. A három szent alakjának a fagyosnapokhoz csak áttételesen van köze; bár egy történet szerint mindhárman halálra fagytak, mert ruhájukat didergő embereknek adták – ez nem több legendánál. 

Valójában sokkal inkább egy egyszerű meteorológiai jelenségről van szó, amit a térség más országaiban is megfigyeltek. A légnyomáseltérésből fakadó hirtelen lehűlés nem szokatlan az év más szakában sem, azonban a mezőgazdasági vonatkozások miatt a fagyosszentek időszaka igen kockázatosnak bizonyult. Népi mondókákban is megtalálni a nyomait annak, hogy a fagyosszentek időszakában nagy veszélybe kerülhet a szőlő, és ezáltal természetesen a bor is. „Sok bort hoz ám a három ác, Pongrác, Szervác, Bonifác, ha felhőt egyiken se látsz.” 

Az időjárás mai előrejelzései alapján azonban idén valószínűleg nem kell tartanunk attól, hogy a fagyosnapok drasztikus lehűléssel érkeznének. Sőt, úgy tűnik, az áprilisi nyár után májusi nyár következik. És mivel a fagyosszentek most részben hétvégére esik, így remek alkalom arra, hogy kicsit kimozduljunk, kiránduljunk, vagy akár elültessünk a kertünkben néhány palántát – bár a babonásabbak jobb, ha ezzel megvárják, amíg elmúlnak a fagyosnapok.

Hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Pin It on Pinterest