Itt a szokásos tavaszi fáradtság? – Könnyen túljuthat rajta!

Itt a szokásos tavaszi fáradtság? – Könnyen túljuthat rajta!

A tavaszi fáradtság.

A téli hónapokban jellemzően kevésbé egészségesen táplálkozunk, és ez nem csak az ünnepi nassolások miatt van. Kevesebb friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, általában kalóriadúsabb ételeket eszünk és azokból is kicsit többet a szükségesnél. Emiatt ebben az időszakban persze előfordulhat, hogy néhány pluszkiló is felkúszik ránk, de nagyobb gond, hogy vitaminhiány léphet fel. 

Amikor beköszönt a tavasz, virágba borul a természet, rügyeznek a fák, sorban felbukkannak a friss zöldségek és gyümölcsök, egyre több időt tudunk tölteni a szabadban, süt a nap, jobb a kedvünk is, és egyszer csak valami ólmos fáradtság telepszik ránk. Folyton álmosak vagyunk, kicsit fizikailag is gyengébbnek érezhetjük magunkat, nehezünkre esik koncentrálni. Ez a tavaszi fáradtság néven emlegetett jelenség valójában persze nem betegség, tartanunk sem kell tőle, viszont célszerű felfigyelni az első jelzésekre, és mielőbb lépéseket tenni, hogy jobban legyünk. 

Pusztán annyi történik ugyanis, hogy a szervezetünk, ahogyan a természet is, szépen lassan átlép a tavaszi szakaszba, és mivel energiatartalékainkat meglehetősen kimerítette a téli hónapok vitaminhiányos időszaka, ez az átállás kicsit elfárasztja a szervezetünket.

A megoldás pedig roppant egyszerű: együk magunkat fitté! A csodás friss zöldségek és gyümölcsök megfelelő mennyiségben fogyasztva feltöltik „vitaminkészleteinket”, energikusabbak, fittebbek lehetünk – nem mellékesen a téli hónapok “nehezebb”, fogásai után már az is jót tesz a szervezetnek, hogy kicsit könnyebb ételeket fogyasztunk. Érdemes figyelni a piacokon az újdonságokat, hogy amennyire lehet, elsősorban idényzöldségeket, -gyümölcsöket fogyasszunk változatosan, naponta többször, kisebb adagokat együnk, és igyunk sok folyadékot. 

Nagyon lényeges azonban, hogy ha a tavaszi fáradtság nem akar múlni a természetes vitaminpótlás után sem, esetleg szokatlan tüneteink, vagy újabb és újabb kellemetlenségeket tapasztalunk, inkább vizsgáltassuk ki magunkat.

A Margit Medicalban komplex egészségügyi szolgáltatásokkal, laborvizsgálatokkal, szűrésekkel várjuk, és szakorvosaink minden felmerülő kérdésére igyekeznek válaszolni.
A tavaszi fáradtság egy kis odafigyeléssel könnyen leküzdhető, teljesen veszélytelen, természetes reakciója szervezetünknek a változásra. Azonban fontos, hogy figyeljünk az elhúzódó tünetekre, és ha szükségesnek érezzük, inkább jelentkezzünk be egy gyors kivizsgálásra.

Pin It on Pinterest